Csillagkapuról

„CSILLAGKAPU ” A BELSŐ UNIVERZUMUNKBA

Az utóbbi hét évben saját képeim részleteinek felhasználásával digitálisan szerkesztett, majd fotóvászonra kinyomtatott mandalák készítésével foglalkozom.
Azaz a világ „látszati” képének képpixeleit alakítom át egy mandalaként megjelenő harmonikus idea képvilággá.

2021 januárjában kaptam egy intuitív álmot, melynek alapján ez év elejére, hosszas kétkezi munkám gyümölcseként elkészült a Mandalaverzum néven megnevezett „Befelé nyíló csillagkapu”.

A Mandalaverzum több mint egy mandala kiállítás, az egész tér egy egység, lényege, hogy teret, időt és legfőképpen meditatív hangulatot teremtsen a mandalák harmonizáló, belső békét teremtő hatásának befogadására.
Az installáció egy könnyűszerkezetes beltéri építmény. 6,5 méter átmérőjű 12 szegletű jurtára hasonlító tér, melyben egy 4 méter átmérővel rendelkező „menny-mandala” mellett 10 kisebb mandala is helyet kapott az állapotégövi csillag-fénymandalák alatti boltíves felületen.

Ajtaján belépve a szivárvány hét színe jelképesen fényzuhanyként festi meg a belépőt.( szivárvány – szív vár rád )
Alap az ősi Életvirága elnevezésű motívum a padlózata mart és festett intarziaként.
Ennek központi helyén, külső palástján a földgömbből kinövő égig érő fa ábrájával, a merengés kútja. Ez egy fekvő monitort és 3 x 6 különböző szögben elhelyezett tükröt tartalmazó kaleidoszkóp, melyben lassú mozgással egymásba átalakuló mandalák filmje pereg.
A kút felé hajló néző feje, mint központi mag a mandalaverzum tengelyében az emberi összetevője a műnek. Efelett az ősi Körkereszt motívum megvilágító csillárként, mint az „Itt és Most” jelképe található.
Ez a négy ága végén váltakozó színösszetételű megvilágító fény festi meg a felette elhelyezett „menny-mandalát” a legkülönbözőbb színű árnyalatokra.

A bejárattal szemben, hogy láthatóvá tegyem többi, még ki nem nyomtatott mandaláimat is, tartalmaz egy 49 colos képmegjelenítőt ,mely folyamatosan váltakozva jeleníti meg azokat.
A Mandalaverzum installáció három fő színre épül: Az égetett agyag ( a föld hasonlataként) falak és külső tetőzet színeként, terrakotta szín. Az Égi-Éteri-Űr szimbolizálására csillagpontos fekete szín. És a Teljességre, mint Fényre mutató legtisztább szín a fehér, mely a tizenkét boltív csíkjaként és a mandalák kereteként szolgál.
A külső falfelületen még további 10 színpompás mandala található, azonban a legkülönlegesebb a forgatható szín-spirálmandala ,melyek színcsíkjain a főbb színeknek az emberre való érzelmi hatása olvasható .

A fent leírt téralkotást rövid ideig, április első hetében sikerült a Görömbölyi Művelődési Házban bemutatni az érdeklődőknek. Jelenleg becsomagolva, raktárban várja méltó helyre kerülését, hogy beteljesítse küldetését.
Ez a tér helyszíne lesz még:

– Hangtál-fürdőnek nevezett hanghullám relaxáció megtartásának.
– Valamint a mandalakészítés iránt elkötelezetteknek helyet ad a gyakorlásra, az adott területet művelő személy vezetésével.( festéssel, rajzolással, pontozással )
– Vezetett meditáció 12 fő részére. A teljességre való törekvés jegyében , azaz minden érzékszerv harmónikus ( hullám-rezgés) mintával való lekötésével a cél a ”gond-olatlanság” állapotának elérése, azaz a belső-felső-Énnel való találkozás. Ezért a szemnek: a színek és formák látványa, fülnek : meditatív halk zene hallgatása, orrnak: szantálolaj illat, tapintásnak az egymás kezének érintése, az ízlelésnek: meditáció előtt és után egy egy pohár forrásvíz fogyasztása javallott.

Mandaláim a korábbi években több kiállításon is szerepeltek: Miskolcon a Városháza díszaulájában és Megyei a Rákóczi Ferenc Könyvtárban. Valamint Budapesten, Polgáron, Nyékládházán és Sajószentpéteren tartottam még önálló kiállítást belőlük. És örömmel tudatom, hogy jelentős számban talált gazdára mandalám egyedi kissorozatú nyomtatásként, mely fotóvászonra nyomtatva kerek keretben oldja a “kocka világ” szürkeségét.

Mandalatilla

 

Kertész Attila

fotóművész

Mandalatilla

Elérhetőségek

3529 Miskolc
Testvérvárosok útja 24 4/3
e-mail: kerteszfoto@gmail.com
mobil: +36 20 959 0093
web: www.mandalaverzum.hu

Írjon itt üzenetet:

7 + 13 =